Etyek

ismertető, Etyeki képek, galéria




Etyek

A település Fejér megye északkeleti peremén, az Etyeki-dombság kezdetén, a Zsámbéki-medence szélén, Bicskétől délkeletre, Budapesttől 26 km-re, 176 méter tengerszint feletti magasságban fekszik. Közelebbi települések: Biatorbágy, Alcsútdoboz, Herceghalom.

"Etyek, Budapest szőlőskertje" - a szlogen pontosan mutatja, mire rendeltetett a vidék. A jó borok készítése nem egyszerűen árutermelés, hanem egy lehetőség arra, hogy a fővárosiak élhetőbbnek érezzék világvárossá szürkülő kolosszusukat.

A környéken már a rómaiak idejében is foglalkoztak szőlőműveléssel, a szőlőtermesztés mai hagyományai az 1700-as évek elejére vezethetők vissza. Ekkor mintegy 112 német családot telepítettek a községbe, akik felvirágoztatták a mezőgazdaságot. Etyek az 1860-as évek közepétől vált a főváros szőlőskertjévé. Több száz, kőből rakott pince épült, amelyek nagy része még mai is áll.

A történelmi jelentőségű Körpince pince együttes, a Kecskegödör, a Sóskúti úti pincesor, az egyedülálló présházak a település gyöngyszemei. Nemcsoda, hogy az etyekiek szőlő és bor iránti elkötelezettsége igen nagy. Ezt bizonyítja az is, hogy a településen több egyesület foglalkozik a helyi szokások megőrzésével és továbbadásával. A Körpince Kör Hagyományőrző Egyesület 2005 szeptemberében alakult, a Körpince pincetulajdonosainak elhatározásából. Fő céljuk az Etyeki Körpince pince együttesének megóvása, az etyeki borok hírének növelése, a bor-, falusi turizmus és a térség infrastrukturális fejlesztése.

Az etyeki szőlőtermő vidéket először 1990-ben emelték borvidéki rangra, majd 1997-ben Budapest szőlőskertjét (budai körzet) is hozzácsatolva megalakult az Etyek-budai Borvidék.

A történelmi jelentőségű Körpince pince együttes, a Kecske-gödör, a Sóskúti úti pincesor, az egyedülálló présházak, a gyönyörű szőlőhegyek, a szőlőművelés és borkészítés tárgyi örökségei a múltról tanúskodnak, és kiváltják belőlünk a bor és a szőlőkultúra hagyománya iránti megbecsülést.

Települések Etyek közvetlen közelében

Települések Etyek környékén